HTML

Cimbora tábor

Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra! Az ország különböző pontjaiból érkező cimborák táborozását bemutató blog: hogy élik túl sátorokban az egyhetes programsorozatot; drámapedagógiát, díszlet és jelmeztervezést, fotózást, BLOGKÉSZÍTÉST. Életünket sok egyéb program színesíti, így unatkozni sosincs idő!

Friss topikok

Archívum

2013.07.03. 11:08 Cimbora Tábor

A meglepetés hajókázás

Tegnap 7:00-kor meglepetéssel készültek a szervezők. Három hajó várt ránk, melybe egyenként 6 fő ülhetett be. Miután kiválasztották a három hajóra az öt-öt utast, jöhetett a kaland.

IMG_2095.JPGSzerencsére jéghegyet nem láttunk.

Ezek nem akármilyen hajók voltak, hanem elektromos árammal működtek, ezzel is védték a környezetet. A kapitány  vezetett és megengedte hogy a többi utas vezessen. Mindhárom hajón volt egy-egy kapitány, akik szerencsére megengedték, hogy mi is kormányozzunk. Ha jobbra akartunk fordulni, a kormánykereket jobbra kellett fordítani, azután visszatekerni egyenes állásba, így haladtunk a megfelelő irányba. A végen már nem egész jól ment mindenkinek. A Balaton vize nagyon szép volt, igazi zöldes árnyalatban csillogott, ahogy a nap sugarai megtörtek a víz tetején. Kedvem lett volna beleugrani!

IMG_2075.JPGMindenki élvezte.

A három hajó közül én az egyik narancssárgában ültem, ami némán úszott a víz tetején, a másikból viszont hangos zene szólt amit szerencsére hamar kikapcsoltak. Nagyon jó volt utazni a hajón, az összes cimborának tetszett! A meglepetés nagyon jól sikerült. :-) Ha majd újra eljövök a Balatonra újra kihajózom! :-)

IMG_2092.JPGKöszönjük nektek!

Szólj hozzá!

Címkék: kaland titanic hajó meglepetés kormányzás kapitány Cimbora Balaton


A bejegyzés trackback címe:

https://cimboratabor.blog.hu/api/trackback/id/tr805388958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása