HTML

Cimbora tábor

Alattad a föld, feletted az ég, benned a létra! Az ország különböző pontjaiból érkező cimborák táborozását bemutató blog: hogy élik túl sátorokban az egyhetes programsorozatot; drámapedagógiát, díszlet és jelmeztervezést, fotózást, BLOGKÉSZÍTÉST. Életünket sok egyéb program színesíti, így unatkozni sosincs idő!

Friss topikok

Archívum

2013.07.04. 11:05 Cimbora Tábor

Találkozás a Balatónia írójával

Balatonalmádi Strand könyvtárában Jeney Zoltán a Rév Fülöp című könyv írója várta a Cimbora tábor tagjait.

Felkészülten érkeztünk, hiszen már többen olvastuk a könyvet, ráadásul a drámatagozat a műből készül, amelynek a bemutatására a tábor utolsó napján, a gálán kerül sor. A díszletet és a jelmezt a másik művészeti csoport készíti a műhöz, hogy még teljesebb legyen az előadás.

IMG_2064.JPG

Meglepetésünkre derűs fiatalember és nem egy ősz, szemüveges bácsi várt minket, a tábor második napján, kedden délután öt órakor. Zsuzsa néninek, a tábor vezetőjének irányított beszélgetésével, az író átvette a szót. Mint megtudtuk, igazából nem is írónak készült, de mindig is motoszkált benne az a vágy, hogy valaha író lesz.

Megszerezte a bölcsész diplomáját, majd műfordítással foglalkozott, verseket írt. Írói példaképét Mark Twain testesítette meg és főleg egyik művét, az  Egy Jenki Athur király udvarában címűt nagyon szereti.

Megtudtuk, hogy az író kedveli a lovagregényeket, a csodás eseményeket, és nagyon szereti a Balatont. Innen már ki is kerekedett a történet.

Az író nem sokáig tudott csendben maradni, egymásután záporoztak a kérdések, ilyenek hogy: mikor kezdte el a regényt írni, lesz-e harmadik kötet is és még folytatás? Továbbra is a Balaton lesz a téma vagy az ország más területére is elkalandozik? Esetleg a Duna kerül majd regényének középpontjába? Így végül is kiderült, hogy igenis lesz folytatás: a Balaton körül titokzatos eseményekre kerül sor, majd a  Duna is bekerül a következő regényébe. A helységnevek hangzásával próbálta tükrözni a jellemeket: Arács lovag éppen lehetne "Harács" is, gonosz, kapzsi, Adánd a hangzása által is kedves, szelíd, Almádi települést jellemzi, hogy miért, aki olvasta már tudja a választ! Aki nem, annak jó olvasást kívánunk. 

Olvasás közben elmerülhettek Haránt Artúr grafikáiban, ami rendkívül kiegészíti és alkalmazkodik a regény fonalához, a korhoz, a "lovagregényhez".

Lapzártakor érkezett a hír Jeney Zoltántól, miszerint nagy örömet okozott neki a keddi találkozás, de a csütörtöki gálára sajnos nem tud eljönni. Külön kiemelte az lelkes készülést darabjából:" Nagyon tetszett, ahogy Fülöppel bántok. Bármikor gondolkodás nélkül rátok bíznám. :) "

IMG_2067.JPG

Szólj hozzá!

Címkék: interjú regény előadás folytatás tábor illusztráció író strand meglepetés találkozó szereplők gála cimbora strandkönyvtár Balaton Duna Ádánd Jeney Zoltán Balatonia Rév Fülöp Haránt Artúr Arács


A bejegyzés trackback címe:

https://cimboratabor.blog.hu/api/trackback/id/tr445389413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása